„Nincs most más, csak a kedvesem, csak a kedvesem. Bárhol jár, az így jó nekem, az így jó nekem” – tért be arcán széles mosollyal, lábán négy éve pucolt cipőben, és szájában egy dallal Belami a Zsibbadt brigádvezető emlékét őrző kocsmába.

Dallal? A ByeAlex nótára csak romos töredékeiben emlékeztető krákogást egyesek panelházak omlásának vélték, mások csak csorbult reszelő öngyilkosságának, míg Cink Enikő szerint Belami hörgése nem más, mint a zene kicsúfolása, pontosabban: gyomorszájon rúgása vasalt bakanccsal.

– Nem Belami dalával van itt baj, hanem ByeAlexével. Szerintem egy igencsak primitív kis nótácska volt, a srácnak meg annyi hangja sincs, mint a néma leventének – fanyalgott Minek Dönci. Szavait előbb méla csönd követte, majd egy kőműves kalapács, ami egyenesen Minek úr homlokát célozta meg, de végük a budi ajtó keretében landolt.

– Mit mondott a mi Alexünkről, maga rozzant bakkecske? Hogy nincs hangja? Hogy primitív a nótácskája? Ha még egyszer meg meri bántani a mi nemzeti büszkeségünket, visszahozom a kalapácsot, és addig kopogom vele a maga homlokán a Sors szimfónia összes taktusát, amíg le nem szerződtetik üstdobnak a csepeli nagyhengerműbe – kelt ki önmagából és a székéből Snájdig Pepi.

– Vegye tudomásul, hogy az a dal maga a költészet. Hallgassa csak meg figyelmesen minden sorát – rúgta térden a szólásszabadság jegyében Minek Döncit Firnájsz Egon –, és akkor látni fogja. Farkasok neveltek, táncolt egy délibábbal, átölelt hét kontinenst, hóbortos álmok tépnek, rozmaringból készít hintót, meg csupa ilyen szép szó. A dallam meg úgy táncol a fülemben, minta soha nem akarná abbahagyni – terült szét a mosoly Egon arcán.

– Nem vette észre, maga köcsögfába oltott puliszkatorta, hogy Alex még el sem kezdett énekelni, és máris tapsolt a közönség? – kérdezte udvariasan Cink Enikő, miután kiosztott két pofont „Párosan szép az élet” jeligére és Dönci arcára.

Belami közben a fal mellett ülve csak dúdolt – „Kedvesem, az én kedvesem…” –, és csak akkor szólalt meg, amikor úgy érezte: az mégiscsak túlzás, hogy Minek Döncit ByeAlex bírálata miatt Józsi csapos pultján akarják karóba húzatni, sőt mi több, még olyan kínzást is kitaláltak, hogy örökre kitiltják a Zsibbadt brigádvezetőből.

– No, ölég a frocliból – formált szép szavakat Belami a szája segítségével. – Alex dala érdekes, fülbemászó, ő maga meg egy egyéniség, aki kitűnt a sok egyforma csinibabás, vigyorgós, hú de trendis tömegből. Ebben rejlik a sikere, ezt méltányolták a németek például, amikor az első helyre rangsorolták.

– A németek? Na, ezt nem hiszem – ingatta a fejét Bovden Béci, aki ugyan egy dallamot sem hallott az eurovíziós dalfesztiválból, mert hogy nála az euró csak vízió nélkül érték, így a tévéjét be sem kapcsolta.

– Miért ne tették volna? – hökkent meg Belami.

– Mert láttam a tévében, ahol négy nagyon okos ember vitázik minden hétfőn valami sajtos klubban, hogy a németek nem szeretik a magyarokat, és hogy a közhangulat arrafelé már teljesen ellenünk van fordulva, mert hogy nálunk túlzott a deficiteljárás, meg a demokrácia is deficites, vagy mi…

– Na ja, a németek nem is a Bayern-Dortmund BL döntőről beszélnek a kövér Hanzli kocsmájában Hamburg–Alsón, hanem arról, vajon a magyarok tudják-e tartani a 3 százalékos államháztartási hiányt – vigyorgott Plüss Eta –, és kifejezetten ellenszenvből meg bosszúból szavaztak ránk.

– Na jó, ebből ennyi elég. Nagyon szeretném, ha ByeAlexet nem kevernénk bele a politikába, hanem egyszerűen csak örülnénk, hogy végre sikert értünk el. Nem is kicsit, nagyot. A fanyalgóknak meg azt üzenem: gitárt lehet kapni, kottát lehet kapni, tollat lehet kapni, oszt tessék írni egy jobb dalt – harsogta Belami, majd nincs most más, csak a kedvesem, csak a kedvesem éneklésével elhagyta a Zsibit. Ebből Józsi csapos pontosan felmérhette: forint nuku, az elfogyasztott italok kifizetésére legfeljebb a következő dalfesztivál után számíthat.