– Meg tudja valaki mondani nekem, minek a hete van most? – dobta oda kérdését hanyagul Belami a Zsibbadt Brigádvezető emlékét őrző kocsma összes asztalára. Mitagadás, a válasz közel sem jött olyan sebességgel, mint a pesti gyors, pedig hát azt sem lehet azzal megvádolni, hogy rozzant vagonjaival vadul száguldana át az alföldi pusztán.

Ám egyszer csak Plüss Eta csilingelő hangon közölte az általa helyesnek tartott megfejtést, miszerint az eső hete érkezett meg, hogy rogyna le az ég. Majd még néhány cifrább káromkodás is körbeszaladt a kies kocsma szeszbűzét taposva, mintegy erősítve a kocsmalakók teljes egyetértését.

– Oké, eső – morcosodott Belami. – De valami más nem jut eszükbe?

Csönd.

– Mond valamit maguknak Móricz, Kosztolányi, Ady vagy József Attila? – próbálkozott tovább Belami.

– Miért, ők azt üzenték magával, hogy mondtak? – kérdezett vissza Firnájsz Egon, erősen törve az agyát: a felsorolt személyek közül vajon melyik állíthatja, hogy nem adta vissza neki a kölcsönkért pénzét.

– Te jó ég, a maguk fejében akkora a sötétség, hogy szenes lapáttal kéne forgatni – hördült fel Belami. Majd közölte:

– Könyvhét. Értik? Könyvhét. A magyar irodalom ünnepe.

– Na, megint kezdi… – sóhajtott fel Józsi csapos bánatosan, aki jól emlékezett, Belami már a költészet napján is átkokat szórt azokra az emberekre, akik szerint a verstől nem lesz olcsóbb a kenyér, de még a sör sem, így aztán igazán nem értik, miért kell Belaminak egy söprűnyéllel verni Snájdig Pepi fejét.

De Belami most a meggyőzés jóval kulturáltabb formáját választotta, és arról beszélt, hogy a könyv egy olyan termék, ami rengeteg örömet tud szerezni az embereknek, gondolkodásra késztet, javítja a szókincset, és mindezek mellett még szórakoztat is.

– A könyv kiment a divatból. Van tévé, meg Internet, meg aztán skájpolni is lehet, meg csüngeni a világhálón. Minek ehhez még könyv is? – vonogatta a vállát Cink Enikő, aki úgy érezte: túlságosan is kulturált ahhoz, hogy egy Belami féle alak leckéztesse.

– Tudja hány éves az emberiség? Több millió. És hány éves a nyomtatott könyv? Néhány száz éves. Ha előtte kibírták őseink, az utódaink is ki fogják bírni. Vegye már észre: teljesen új világ köszönt az emberiségre. Modernebb… - bátorodott Smúz apu is.

- De a frissen kinyomtatott könyv illata… Az öröm, amikor fellapozzuk az első oldalt, és azon gondolkodunk, mégis milyen titkot rejt a kötet… És az emberek, akik az első oldalakon még betűkből vannak, de ahogy haladunk előre az olvasásban, életre kelnek, üzennek, kérdeznek és válaszolnak, besétálnak az életünkbe, még Napot is rajzolnak a felhős égre. Maguk szerint ezt lehet pótolni nagyon modern, negyven perces, vérfröccsentős tévésorozatokkal 2013-ban? – hadarta Belami, és érezte, nem csupán Minek Dönci vastag testszaga kerülgeti, de a sírás vágya is.

– Ha magának annyira kell a könyv, hát vegyen belőle. De én momentán, ha akarnék, se tudnék, mert pofátlanul drága -  kereste a kibúvót Ló Elek, aki havonta csak 30 ezrest ver el piára, úgy 15-öt cigire, bár, meglehet, éppen azon búsongva, jaj, milyen drága is a könyv.

– Meg aztán időnk sincs olvasni – kontrázott Plüss Eta, aki az elmúlt húsz évben csupán 796 szappanoperát nézett végig a tévében, közülük 547 ismétlését is nyomon követte, nehogy lemaradjon például arról, vajon Luis Armando elveszi-e a feleségül Jolanda de Florestintát, vagy mégiscsak Eduardo, a gonosz nejlonsínkovács karjaiba omlik Isabella Cruiz de Silva, a féllábú konyhalány, aki egyébként három milliomos lánya egyszerre.

– Na ja! A pénz és az idő. Meg gondolom, az okostelefon, amiből egy is százszor többet tud, mint maguk együtt – motyogta Belami. Aki megpróbálta azzal vigasztalni magát, hogy az eladási statisztikák szerint nem is olyan rossz a helyzet, a magyar igenis olvas könyvet. De miközben ezt mormogta, meghallotta, hogy az oszlop mögül halk, de annál szomorúbb sóhaj száll fel. Egy idős úr ült az asztalnál, és így szólt Józsi csaposhoz:

„Ejnye, kocsmáros uram, én, Krúdy Gyula mondom magának, szomorú lehet a maguk élete, ha már azt sem tudják, hogy ropogós pirítósra kell ütögetni a velőt a jót megfőtt marha csontjából…”