– Na, most meg miért hallgat, Minek úr? Talán kóros lustaság támadta meg azt a szép hosszú nyelvét, hogy még mindig nem pörgeti, és nem tiltakozik? – fordult Minek Dönci felé Belami a Zsibbadt brigádvezető teraszán. A Panel Pál lakótelep legszínvonalasabb kisvendéglőjében, amit az ÁNTSZ legfeljebb hetvenkétszer záratott be az idén, ugyanis olyan kövér csönd ült, hogy már attól lehetett tartani, nem is fér be mellé senki az üres asztalokhoz.

– Miért tiltakoznék? Történt valami? – ásított Minek úr kedélyesen, mint aki egyszerre három NAV vizsgálatot élt túl különösebb vagyonelkobzás nélkül.

– Történt-e? – vigyorgott Belami, a külváros nyugalmazott szépfiúja. – Történt bizony: Magyarország fogja rendezni a 2021-es úszó világbajnokságot, és az is lehet, hogy ezért uszodák sokaságát fogják építeni az országban. És ha jól emlékszem, maga nem is olyan régen az új Puskás stadion miatt már egyszer eljárta a haláltáncot, mondván, az állam költhetné másra is a pénzét, mintsem sportlétesítményeket terveztessen.

– Úszó világbajnokságot? – tágult Minek úr pupillája, mint az elő szokott az fordulni bagzó macskákkal, és elnyelt úgy fél köbméternyi levegőt, hogy egyszerre törhessen ki belőle legalább negyvenhat olyan mondat, amiben elítéli a fölösleges költekezést.

Ám ekkora már megtelt a Zsibi összes asztala, és Plüss Etától Ló Elekig mindenki az úszószövetséget dicsérte, meg a kormányt, amiért bevállalt egy ekkora sporteseményt.

– Ha jól tudom, az úszó vébé a világ egyik legnagyobb látványossága. Csak az olimpia, a foci meg az atlétikai vébé előzi meg a népszerűségi listán – fitogtatta mérhetetlenül nagy tudását Bika Jenő. – Hatalmas rang ilyet elnyerni, arról nem is beszélve, hogy az úszósportunk már régen megérdemelt egy ekkora elismerést.

– Jaj, istenem, ne is mondja! – sóhajtott fel boldogan Cink Enikő, és már sorolta is Hargitay András, Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina, Szabó Joe, Czene Attila, Rózsa Norbert, Cseh László, Risztov Éva és még tucatnyi világklasszis nevét, érdemeit.

– Figyelje meg: ez a vébé nagy lendületet ad a magyar úszósportnak. Szerintem sorra épülnek majd uszodák a kiskölykök meg a szülök nagy örömére.

– Sorra épülnek? – hökkent meg Minek úr. – Mégis, mibe lesz ez nekünk, ha rákérdezhetek?

– A vébé központi helyszínére biztos költünk vagy 15 milliárdot – számolgatott Belami.

– De hát az…

– Na, most fogja be a száját, Döncikém, mielőtt kibélelem egy felmosóronggyal a fogai környékét.  Először is: Budapestnek már úgy három évtizede kellett volna kapnia egy úszóközpontot a közel kétmillió lakosához. Másodszor: ezt a pénzt nem egy nap alatt, hanem több évre elosztva fizetik ki. Harmadszor: közel 200 ország versenyzőit fogadja majd Magyarország, hetekig rólunk cikkez majd a világsajtó, vagyis soha ilyen olcsón még nem mutathatta meg turisták ezreit, majd remélhetőleg – az úszó vébén felbuzdulva – tíz- és tízezreit fogadó kis hazánk magát a nagyvilágnak, mint 2021-ben.

– Negyedik nincs? – motyogta Minek úr oly szomorú arccal, mint aki már érzi a felmosórongy ízét a szájában.

– De van. Igaz, csupán egy-két kérdés. Miért nem akkor lázongott, amikor a milliárdokat olyan völgyhídra költöttek a Balatonnál, amire semmi szükség nem lett volna? Miért nem akkor hápogott, amikor kormányzati negyedről álmodoztak az okosok, miközben nyakig süllyedtünk az adósságba? Miért nem akkor fájt magának a költekezés, amikor kétszer olyan drágán épültek az autósztrádák, mint a szomszédságunkban? És miért nem azon kesereg, miért fáj nekünk a pesti 4-es metró 500 milliárdja, nekünk, akik évente, ha egyszer sem fogunk ráülni – hadarta Belami.

Majd, mint aki jól végezte a dolgát, lehajolt a már többször szóba hozott felmosórongyért. Ám mire előbujt méretes orra az asztal alól, Minek úr úgy elrohant, mint aki máris elkezdte erőnléti edzését a 2021-es budapesti úszófesztiválra.