– Maguk meg miért viháncolnak olyan hevesen? Ettől még nem lesz olcsóbb a kenyér, pedig jó sokba van ez nekünk… - legyintett az elmúlt vasárnap estéjén a Zsibbadt Brigádvezető soha nem múló szép emlékét őrző Panel Pál lakótelepi kiskocsma nagytermében Bika Jenő. Nem mondhatnánk, hogy szavaiból túlságosan veretes mondatokat állított össze. De arra elégségesnek bizonyult ez a néhány szó, hogy Belami leugorjon az asztalról, hol addig észak-zanzibári népi táncokat lejtett, két korsó sörbe dugva kecses és bütykös lábujjait, Smúz apu lehúzza fejéről a kövezet felmosására használatos vödröt, amin addig Plüss Eta dobolt ismertebb kelet-írókéz dalokat, és Snájdig Pepi akkora ütésre lendítse a kezét, hogy a mozdulat szelétől bepárosodjon Minek Dönci két szeme.

– Miket beszél, maga lendkerekes ökörnyál? – kiabálta Belami. – Mi nem lesz olcsóbb? És miért nem lesz?

- Na bumm, nyertünk egy-két világbajnokságot a vizes vébén, oszt annyi. Ezért kár annyira hergelődni – vonogatta ekkor már mind a két vállát is Jenő bátyó. Majd eme vonogatás egyre folyamatosabbá vált, mivel Snájdig hétszer a falhoz vágta, azt üvöltözve: ha még egyszer efféléket mond, és rontja az ország meg a Zsibi nagyközönségének örömét, akkor úgy szájba vágja, hogy még annak a háznak az ajtóféltáját is kiüti, aminek még le se rakták az alapjait.

– De hát ez csak úszás, meg vízilabda. Ez csak egy játék – hörgött Bika úr, mint akit nyolcan kínoznak úgy, hogy még Csapajev elvtárs öt háborúval korábban mosott kapcáját is az orra alá dugják.

– Magának egy világverseny, ahol a hazánk férfi vízilabda válogatottja 10 év után állhat fel a dobogó tetejére, ahol Hosszú Katinka fantasztikus úszással kápráztatott el vagy egymilliárd tévénézőt, az csak úszás, meg vízilabda? – kérdezte kissé dadogva Cink Enikő, mert beszélgetés közben éppen Bika Jenő homlokán ugrált a tűsarkú bakancsával.

– Te jó ég! Hát ide jutott a világ? – sírta el magát Belami, és arra gondolt, néhány dolgot elmagyaráz Bika úrnak. Például beszél arról, hogy az úszás és a vízilabda nem csupán sport, hanem erő, ifjúság, öröm, és bizony arra is nagyon alkalmas, hogy egy egész országot összekovácsoljon. Hogy az úszás, mint minden sport, példaképeket adhat egy olyan ifjúságnak, amelyik maga sem tudja, merre is van előre, és merre a hátra ebben a dülöngélő világban, hogy megnevettesse azokat, akik szürke hétköznapokon leginkább csak lehajtott fejjel járnak, és összehozzon olyan embereket, akik már öt éve ki nem mondták a szót, barátság.

– Ha csak tízezer fiatal választja a drog meg a pia helyett az úszást, ha csak ezren döntenek úgy, hogy kipróbálják magukat ebben a sportban versenyzőként, ha csak száz polgármester mondja azt: építsünk már végre mi is egy uszodát a városunkban, ezek az aranyérmek többet érnek egy egész aranybányánál – kiabálta közben Firnájsz Egon.

– Ha meg a magyar – akiknek mindig azt magyarázták, hogy kicsik, hogy vesztesek, hogy bűnösök – elhiszi, hogy nem csak a sportban tudunk remek eredményeket elérni, hanem az élet más versenypályáin is, akkor meg a három arany értéke pénzben ki sem fejezhető – vélekedett Firnájsz Egon, aki legutoljára úgy húsz éve mártózott meg uszoda vizében, de most pontosan tudta: a fizetésből legelőször egy úszógatyát vesz.

És ekkor Belami úgy érezte, neki már nincs is mit mondania. Szép lassan felállt a székéről, odalépett Bika Jenőhöz, megsimogatta Jenci túlérett dinnyéhez igencsak hasonlatos buksiját, és csak ennyit kért:

– Mondja meg a magához hasonlatos barátainak, hogy igen: az ország sokat költött arra, hogy méltó módon képviseljék sportolói. És mondja el azt is: ha nem költött volna erre, most nem gazdagabbak, hanem sokkal szegényebbek lennénk. Én meg csak reménykedem: nem sok olyan embert talál, akinek ezt el kell magyarázni – köszönt el Belami, hogy kilépjen a Panel Pál lakótelep főutcájára, ahol éppen a Hőguta SC játszotta végtelenített mérkőzését a Kánikula FC-vel.

 

Szerző: Bátyi Zoltán  2013.08.05. 21:28 Szólj hozzá!

Címkék: sport vízilabda úszás világbajnokság aranyérem vizes vb Hosszú Katinka

A bejegyzés trackback címe:

https://belami.blog.hu/api/trackback/id/tr85446682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása