Aztán tudják-e maguk, milyen nap van ma? Az esős, a hideg, a januári, egyszavas válaszokat nem fogadom el - nézett körbe a Zsibbadt brigádvezetőről elkeresztelt kocsma törzsközönségén Belami. A törzsközönség is nézett, jobbára kifele a fejéből, de oly bánatosan, hogy Béla, a falon legelésző, nyárról itt felejtett légy is sírva fakadt.

- Mégis mit vár? Mit mondjunk? - tördelte a csendet, meg a kezét Plüss Eta, s közben azon agyalt, nem kéne-e egyszer úgy igazán elverni Belamit, mondjuk erős felindulásból, de jobbító szándékkal az aljas indokból elkövetett provokációi miatt.

- A maga szappanoperákon hizlalt elméjét ismerve, kegyedtől túl sokat nem várok. De hátha akad olyan ember a söröskorsók mögé bújva, akinek mond az a szó valamit, hogy kultúra.

- Na, csak semmi személyeskedést, mert könnyen előfordulhat, hogy a körömreszelőmmel rajzolom át a mosolyt azon a bamba arcán - vágott vissza Etus. Majd bővebben is kifejtette, hogy őt már gyerekkorában, a konyhaasztal körül kergetve is a kultúra szeretetére nevelték, amikor éppen nem fakanállal verték a hátsóját, mert fölfalta a spájzba dugott lekvárt.

- Kíméljen meg az önéletrajzától - legyintett Belami, és Snájdig Pepi felé fordult, aki egy bulvárlapot lobogtatva azt ordítozta: ő bizony minden nap olvas újságot, vagyis rajta tartja a kezét a kultúra történéseinek ütőerén. Így például pontosan tudja, melyik színésznő kivel, és mióta, mint ahogy azt is, hányszor kábítózott az a művész, aki korábban alkoholista volt.

-Egyébként meg mi baja a szappanoperákkal? Igenis nagyon jók, a valós életet mutatják be. Sőt mi több, a filmeket megszakító reklámokból azt is megtudhatjuk, mit szedjünk vizelési gondokra, ha éppen nem korpásodik a hajunk a lábgombától - tette közkincsé tudásának mintegy 99 százalékát Bika Jenő.

Mivel a kocsmára újfent egész fenekével ráült a csönd, Belami ismét feltett egy kérdést, ami tulajdonképpen inkább felsorolásként kerül majd be a Zsibi történetét feldolgozó komolyabb enciklopédiákba.

- Könyvek,  versek, próza, színház, dráma, opera, festészet, szobrászat. Ezek a szavak mondanak maguknak valamit.

- A dráma? Már hogyne mondani. Különösen úgy huszadika után, ha belenézek a pénztárcámba - vigyorgott Firnájsz Egon.

- És 22-én? - nyomta tovább a szópedált Belami, mert eldöntötte, akkor is pozitívan gondolkodik, ha lánctalpas rántott lovak esnek az égből. - Mondjuk januárban? És mondjuk azt: Kölcsey Ferenc.

- Mondjuk... De azért rendeljenek is, mert az állam nagyon várja a jövedéki adóbevételt - szólt közbe Józsi csapos. Belami pedig szomorúan látta, hogy a teremben ülők többsége (rajta kívül 100 százalék) olyan réveteg tekintettel nézi a semmit, hogy rajtuk már komolyabb klinikai beavatkozás sem segíthet.

- Január 22-e amagyar kultúra napja.1989óta ünnepeljük meg január 22-ét annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnuszkéziratát - bújt elő egy hang a vécé mellőli sarokból, ahol Smúz apu vonult illegalitásba egy félig elszívott szál cigivel.

- De minek ezt feszegetni, édös Belamikám - fűzte hozzá az öreg. - És leginkább, miért kell szívatni szerencsétlen Zsibi munkába megfáradt népét. Hiszen nem ők tehetne karról, hogy az élet momentán nem erről szól. Hiszen melózni kell, pénzisten imádni, meg agyat mosni minden este olyan bűvös dobozok előtt, amikben különböző televíziós csatornák azon versengenek, melyik tud több rossz hír közölni, véres hullákkal, hogy aztán ráborítsa kedvelt törzsközönségére a 762. sorozat 839. részt, amelyben Dulcínea azért nem lehet Armandóé, mert Juanita apja láncfűrésszel kivégezte Luis Domingo Fernandez keresztlányának kedvenc bejárónőjét, akit Gonzalestől esett teherbe, meg a meszes gödörbe. Ez most a kultúra, nagy tételben. És ettől azért nagyon ne várja, hogy majd mindenkinek a Himnusz, meg Kölcsey úr jut az eszébe - dörmögte Smúz apu. Majd felállt, és bejelentette: hazamegy könyvet olvasni. Méghozzá olyan könyvet, amiben egy szó sem esik miami, New York-i, párizsi, római helyszínelőkről, de még Győzike kedvenc zebrabőrös csizmájáról vagy Nócika rózsaszínű mobiltelefonjáról, amit majdnem leejtett.

- Olvas? Na, az szép dolog - bólintott Heveny Béci, és emlékei mélyéről előbukkantak olyan idők, amikor még Rejtő Jenő könyveit még több százezer példányban kínálták, és több százezren vették is. A gyerekek Verne Gyulát olvastak, nem esemest, a telt házas moziban meg Páger Antalt, Tolnay Klárit nézték a Pacsirta című filmben.

- És maga, Belami? Maga mit tervez ma estére a magyar kultúra napján? - nézett hátra Smúz apu az ajtóból. De a külváros nyugalmazott szépfiúját már nem látta sehol. Székén egy Krúdy Gyula nevű bácsi ült, aki éppen Józsi csaposnak intett, sert kérvén, kicsinyke habbal.

Bátyi Zoltán